A nagyböjt sajátos gyakorlatai, közé tartozik a fokozottabb odafigyelés és törekvés a lelkiekre, az áldozatvállalásra. Valahogy a dolgok rendjéhez hozzá tartozik az, hogy minél nagyobb a kitűzött cél, annál inkább szükséges az érte vállalt áldozat. Mindez érvényes az Istennel való kapcsolatunkra is.

Az első olvasmány Ábrahám áldozatáról szól, amelyet akkor mutatott be, amikor Istennel szövetséget kötött. Isten az ígérte, hogy Ábrahám nemzetsége olyan nagy lesz, mint égen a csillag. Pedig akkor még semmi jel nem mutatott arra, hogy ez valóban így is fog lenni. Isten azzal pecsételte meg ígéretét, hogy elfogatta a neki bemutatott áldozatot. „Amikor a nap lenyugodott, Ábrahám mély álomba merült..” Isten pedig végig vonult az áldozatra szétdarabolt állatok között. Az evangéliumi részlet is az áldozatvállalás, az imádság fontosságát hangsúlyozza. Nagyon ünnepélyes leírása Jézus színeváltozásának. A kísértés hegye után Jézus, most az Isten tapasztalat hegyére ment fel, és három apostolt is magával vitt.

 „Kiválasztotta Péter, Jakabot és Jánost, és felment velük egy hegyre imádkozni. Míg imádkozott arca teljesen átváltozott, ruhája pedig hófehéren ragyogott.”

Már ahhoz erőfeszítésre volt szükség, hogy az apostolok Jézussal együtt megtegyék a hegyre vezető utat. Azonban a látnivalónál, nagyobb lelki élmény várt rájuk. Ugyanúgy, mint Ábrahám esetében álom nyomta el őket, miközben Mózes és Illés jelent meg. Ők az ószövetségi próféciák beteljesedésének tanúi. Minden, amit a próféták előre meghirdettek, Jézusban beteljesedett, mégpedig az, hogy Isten hű maradt ígéretéhez, hogy nem hagyja magára az embert, hanem elküldi Szentfiát.

Péter szerette volna, hogyha állandó marad a táborhegyi tapasztalat és így kiáltott fel: „Uram jó nekünk itt lennünk. Hadd csináljunk három sátrat.” Azonban ez az élmény most épp azt szolgálta, hogy az apostolok erőt merítsenek a tovább haladáshoz. Később az Olajfák hegyén, ugyancsak ez a három apostol volt Jézus gyötrelmének a tanúja.

Nagyböjtben az Egyház bennünket is fel akar vezetni az Isten megtapasztalásának a hegyére, amely egyben az önmegtagadás, és áldozatvállalás hegye is.

Arra ösztönöz, hogy legyen kreatív a böjtünk. Mindannyian vágyunk a szeretetre, megértésre. Leginkább a közvetlen környezetünktől várjuk el, hogy legyenek velünk szemben jóindulattal. Nagyböjtben az elvárás helyett, legyünk inkább mi a kezdeményezők. Ajándékozzunk meg másokat odafigyelésünkkel, tapintatunkkal. Az is lehet, hogy épp a munkához, a tanuláshoz nincs túl nagy kedvűnk, és arra van szűkség, hogy több lélekkel, lelkesedéssel teljesítsük a ránk háruló feladatokat. Végül is a mindennapokban ezernyi lehetőség kínálkozik, hisz a szeretet találékony, csak meg kell találnunk, amit nekünk kell megtennünk. Ha ilyen lelkület él bennünk, konkrét elhatározásokkal és tettekkel akkor eredményesnek ígérkezik a Húsvétra való lelki készülődésünk, és azokhoz fogunk tartozni, akiknek reménye lehet arra, hogy olyan lelki tapasztalatokra tegyen szert, amelyek minden fáradságot és erőfeszítést kárpótolnak. Egyben ez nem csak egy szép Húsvét ígérete, hanem az örök Tábor hegy, az Istennel való örök és boldog együttlét reménye is.