Húsvét 2. Vas
A mai nap még Húsvét
nyolcadában van, amikor templomaink még őrzik
a feltámadás napjának ünnepi hangulatát,
amikor emlékeinkben még nagyon élő a húsvét napja - és remélhetőleg lelkünkből
sem hiányzik a húsvéti kegyelem.
Valójában az első
húsvét utáni vasárnap példája annak, hogy Jézus milyennek akarta az Úr
napját, mi az egyház célja a vasárnapi szentmise szorgalmazásával.
A feltámadás napján Jézus
köszöntése, hogy „békesség nektek ” nagy örömet okozott az apostoloknak. Most
már bizonyossá lett számukra, hogy megtörtént a kiengesztelődés, sőt bűnbocsátó
hatalmat kaptak, hogy mások számára is közvetítsék, a megbocsátják kegyelmét.
Jó volt újra együtt lenni Jézussal, a régi társaságban. Csupán Tamás
hiányzott, nem tudni mi okból nem volt a többiekkel. Egyéni elfoglaltság, vagy
más érdek tarthatta távol.
Mindenképp kívül
maradt, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, mert hitetlenkedve azt mondotta,
amíg „nem látom a szegek helyét, amíg nem tapintom, addig nem hiszek.” A
többiek elbeszélése nem győzte meg őt. Nyolc nap elteltével, ugyanúgy együtt
voltak mind az apostolok. Most már Tamás is velük volt. Nem zárkózott el a
közösségtől, és habár hitetlenkedett, bizalmatlan, vállalja, hogy a többiek
élménye hasson rá.
Nyolc nap múlva
Jézus ismételten megjelent az apostoli közösségben, és Tamásnak is része
lehetett a találkozás kegyelméből. Már arra sincs szükség, hogy megérintse
Jézust. Elég látnia, és hallania őt, hogy térdere borulva megvallja hitét és
ragaszkodását.
Az, hogy kitartott
az apostoli közösségben, hogy hű volt, az eredeti szellemhez nagyban hozzájárult
ehhez az élményhez.
Az első olvasmány is
mutatja, hogy milyen közösség formálódott, a Jeruzsálemi hívekből. „ A hivő
sokaság egy szív, egy lélek volt. Az apostolok, nagy erővel tanúsították Jézus
feltámadását, és mindnyájan bővelkedtek kegyelemben.” A Feltámadott Jézusba
vetett hit tartotta össze a közösséget, és adott olyan erőt, hogy rendkívüli
erőfeszítésekre is ösztönözte őket mind fizikailag, mind lelkileg. Szt. János
szerint: „mindenki, aki az Istentől született legyőzi a világot.”
Az első Húsvét óta
az apostoli egyház legfőbb gondja, hogy élő maradjon a kegyelem, ezért nevezi a
vasárnapot az Úr napjának. Valójában
minden vasárnap húsvétot rendez, a feltámadott Urat ünnepli.
Közösségbe hív meg
bennünket, hogy Urunk halálát és feltámadását ünnepeljük. Jézus velünk
akar maradni, meg akar erősíteni, azt akarja, hogy kereszténységünk örömet
jelentsen.
Nem maradhatunk
távol a templomi közösségtől, mert ezzel önmagunkat szegényítjük, nekünk van
belőle veszíteni valónk. S ha valami miatt távol lettünk volna, akár fizikailag,
akár lelkileg, térjünk vissza, mint szt. Tamás.
Így a krisztusi kegyelemben
és a közösség megtartó erejében bízva reményünk van, hogy támaszt találunk
húsvéti hitünkben a küzdelmeinkhez, vagy éppen nehézségeinkben. Biztosak
lehetünk, hogy így lehetőségünk van arra, hogy legyőzzük azt, ami nem illik a
keresztény névhez és Jézus megajándékoz
a lélek békéjével.