Húsvét 2. Vas

A mai nap még Húsvét nyolcadában van, amikor templomaink még őrzik a feltámadás napjának ünnepi hangulatát, amikor emlékeinkben még nagyon élő a húsvét napja - és remélhetőleg lelkünkből sem hiányzik a húsvéti kegyelem.

Valójában az első húsvét utáni vasárnap példája annak, hogy Jézus milyennek akarta az Úr napját, mi az egyház célja a vasárnapi szentmise szorgalmazásával.

  A feltámadás napján Jézus köszöntése, hogy „békesség nektek ” nagy örömet okozott az apostoloknak. Most már bizonyossá lett számukra, hogy megtörtént a kiengesztelődés, sőt bűnbocsátó hatalmat kaptak, hogy mások számára is közvetítsék, a megbocsátják kegyelmét. Jó volt újra együtt lenni Jézussal, a régi társaságban. Csupán Tamás hiányzott, nem tudni mi okból nem volt a többiekkel. Egyéni elfoglaltság, vagy más érdek tarthatta távol.

Mindenképp kívül maradt, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is, mert hitetlenkedve azt mondotta, amíg „nem látom a szegek helyét, amíg nem tapintom, addig nem hiszek.” A többiek elbeszélése nem győzte meg őt. Nyolc nap elteltével, ugyanúgy együtt voltak mind az apostolok. Most már Tamás is velük volt. Nem zárkózott el a közösségtől, és habár hitetlenkedett, bizalmatlan, vállalja, hogy a többiek élménye hasson rá.

Nyolc nap múlva Jézus ismételten megjelent az apostoli közösségben, és Tamásnak is része lehetett a találkozás kegyelméből. Már arra sincs szükség, hogy megérintse Jézust. Elég látnia, és hallania őt, hogy térdere borulva megvallja hitét és ragaszkodását.

Az, hogy kitartott az apostoli közösségben, hogy hű volt, az eredeti szellemhez nagyban hozzájárult ehhez az élményhez.

   Az első olvasmány is mutatja, hogy milyen közösség formálódott, a Jeruzsálemi hívekből. „ A hivő sokaság egy szív, egy lélek volt. Az apostolok, nagy erővel tanúsították Jézus feltámadását, és mindnyájan bővelkedtek kegyelemben.” A Feltámadott Jézusba vetett hit tartotta össze a közösséget, és adott olyan erőt, hogy rendkívüli erőfeszítésekre is ösztönözte őket mind fizikailag, mind lelkileg. Szt. János szerint: „mindenki, aki az Istentől született legyőzi a világot.”

Az első Húsvét óta az apostoli egyház legfőbb gondja, hogy élő maradjon a kegyelem, ezért nevezi a vasárnapot az Úr napjának. Valójában minden vasárnap húsvétot rendez, a feltámadott Urat ünnepli.

Közösségbe hív meg bennünket, hogy Urunk halálát és feltámadását ünnepeljük. Jézus velünk akar maradni, meg akar erősíteni, azt akarja, hogy kereszténységünk örömet jelentsen.

Nem maradhatunk távol a templomi közösségtől, mert ezzel önmagunkat szegényítjük, nekünk van belőle veszíteni valónk. S ha valami miatt távol lettünk volna, akár fizikailag, akár lelkileg, térjünk vissza, mint szt. Tamás.

   Így a krisztusi kegyelemben és a közösség megtartó erejében bízva reményünk van, hogy támaszt találunk húsvéti hitünkben a küzdelmeinkhez, vagy éppen nehézségeinkben. Biztosak lehetünk, hogy így lehetőségünk van arra, hogy legyőzzük azt, ami nem illik a keresztény névhez és Jézus megajándékoz a lélek békéjével.