Advent II hete Hétfő

Az Ó-szövetségi olvasmányban az advent egyik nagy tanítójának Izaiás prófétának a szavait hallottuk. „Örüljön a puszta és a kiaszott vidék, ujjongjon a sivatag.. Bátorság, ne féljetek! Íme, eljön Istenetek…. Akkor ugrándozik a sánta mint a szarvas, ás a némák nyelve ujjongva ujjong.”

Az evangéliumi béna megtapasztalta, hogy valóra váltak a prófétai szavak, mert az élete kiaszott sivatagjába eljött, belépett Isten. Bátorsága, bizalma, de legfőként hite jutalmaként gyógyulást nyert. Nem csak fizikailag gyógyult meg, hanem lelkileg is: „bocsánatot nyertek bűneid”

Sajnos, mint ahogy gyakran előfordul nem csak támogatói voltak a bénának, hanem gáncsoskodók is voltak a környezetében. A farizeusok kétségbe vonták Jézus messiási küldetését. „ Ki ez?” Jézus oda fordult a bénához, és tettekkel válaszolt: „Kelj fel, vedd ágyadat és menj haza… Az Istent magasztalva haza ment.”

Mi is újra elindultunk az adventi zarándoklásunkon. Van, ami bátorít, pl. a szentek példája, egymás törekvése. Lelki napon gyerekekkel nagy piros szíveket tűztünk egymás hátára, és adventi jókívánságokat, buzdításokat irtunk rá. Jó volt látni a gyerekek örömét, lelkesedését, ahogyan írtak, de a kíváncsiságukat is, amellyel elolvasták, amit nekik írtak.Azonban törekvésünkben akadályokkal is találkozunk, pl. rosszra hajló természetünk, lelki sivatagok, amin át kell vergődnünk, vagy a bennünket körülvevő világ felszínessége, csábítása, amely könnyen lefaraghatja a lelkesedésünket, vallásos hozzáállásunkat.

Ma nekünk is szól a próféta biztatása: „Bátorság ne féljetek!”

Isten kegyelmi segítségével meg kell őriznünk a lendületünket, bátorságunkat, a vágyunkat, hogy kitartunk a lelki életben, és akkor reményünk lehet az Úrral való találkozásra, aki meggyógyítja életünk bénaságait, és mi magasztalhatjuk Őt, mert a mi életünkbe is eljött, mint Megváltónk és Szabadítónk.