Nagyböjt II Vasárnap

A lelki írók a keresztény életet gyakran zarándokúthoz, utazáshoz hasonlítják. Igazából szentírási eredetű hasonlatról van szó. Az első olvasmányban Ábrahámnak, Isten hívására hosszú és áldozatos utat kellett megtennie. Maga mögött kellet hagynia minden földi biztonságot, úgy hogy egyedül Istenre hagyatkozik. Csak így remélhetett Isten ígéretének teljesedésében: „általad nyer áldást a fölt minden nemzetsége.”

Nagyböjt II vasárnapjának evangéliumi eseménye is egy úthoz kötődik. „Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre. Ott színében elváltozott előttük.”

Érdekes módon Jézus megtiltotta az apostoloknak, hogy beszéljenek erről az élményről. Nyilván csak addig az időig szólt a tiltás, amíg „az emberfia halottaiból fel nem támadt.” A feltámadás eseménye előtt nem volt mihez viszonyítani ezt a rendkívüli élményt. Miután Jézus feltámadt halottaiból az apostolok erről is szólhattak, sőt küldetést kaptak, hogy hirdessék mindazt, ami Vele kapcsolatos. Így jut el hozzánk ennek a titokzatos eseménynek az üzenete.

A három apostolnak a Tábor hegyén lenyűgöző, örömteli az élményben volt része. Azonban, néhány évvel később egy másik hegyen, az Olajfák kertjében látniuk kellett azt is, hogy Jézus kereszt áldozata előtt vérrel verítékezett. Most lenyűgöző fényességben sütött át Istensége az emberségén, miközben az Ó-szövetség két nagy alakjával Illéssel és Mózessel beszélt. A tapasztalat hatására átértékelődött az apostolok hite, Jézushoz fűződő viszonya, amely a feltámadás után lett a nyilvánvaló.

Az evangéliumi rész, hozzánk intézett üzenetén gondolkodva azt mondhatjuk, hogy nekünk is kell, hogy legyen „Tábor hegyünk” ahol átértékelődik és mélyül a hitünk, és az Úrhoz fűződő kapcsolatunk. Gyakran ilyen „Tábor hegy”-ként kínálja fel magát a mindennapok tapasztalata, valamilyen rendkívüli élmény, vagy egy –egy kegyelmi időszak, mint például a nagyböjti szentidő.

Mindezekkel szemben nem állhatunk meg a felszínnél. Mélyebbre kell ásnunk, és keresnünk kell annak a ragyogását, áttetszését, ami a lényeghez tartozik, ami mélyről tör fel. Ehhez kegyelemre és erőfeszítésre van szűkségünk. A nagyböjt kegyelmi ideje ebben az évben újra megadatott, az erőfeszítést mindenkinek személyesen kell megtennie.

Talán segít az, hogyha konkrét feladatokat tűzünk magunk elé, és kitartóan fáradozunk azok megvalósításán. Fontos, hogy gyakorlatiasak, és kivitelezhetők legyenek ezek a jó feltételek.

Például elhatározásunk lehet, hogy a hét folyamán, amikor erre alkalmunk nyílik a család egyűt vesz részt a keresztúton, vagy egy szentmisén. Választhatunk egy közös estét, amikor a család tagjai együtt imádkoznak, beszélgetnek a keresztény életről, vallásos témákról. Nagyböjti önmegtagadásunkat kiegészíthetnénk azzal, hogy egy ismerős rászorulót támogatunk. Végül is ez az időszak jó alkalom arra, hogy felülvizsgáljuk kapcsolatainkat, a dolgokhoz való viszonyulásunkat.

Lehet, hogy épp a kötelességünk teljesítésénél akad javítani valónk, úgy hogy több lélekkel, lelkesedéssel teljesítsük a ránk háruló feladatokat. Végül is a mindennapokban ezernyi lehetőség kínálkozik, hisz a szeretet találékony, csak meg kell találnunk, amit nekünk kell megtennünk. Arra mindenképp szükségünk van, hogy a nagyböjt kimozdítson megszokottságunkból, és egy buzgóbb vallásos élet reményében elinduljunk Húsvét ünnepe felé.