29. évközi hét- kedd

Az evangélium a vallásos élet egyik legalapvetőbb követelményéről, az éberségről szól.

A kor szokásos képeivel és gondolkodásmódján fejti ki: „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak…… Boldogok azok a szolgák, akiket Uruk érkezése ébren talál.”

Az éber várakozás nagyon szép leírása. Az aludni vágyó ember eloltja a gyertyát és nyugovóra tér. A virrasztónak égő gyertyára van szűksége. A hűséges szolga égő gyertyával a kezében várja Ura megérkezését. Az Úr ugyanis az éjszaka bármelyik órájában, akár hajnaltájt is érkezhet, és fogadni kell őt. A szolgának ilyen szokatlan helyzetben is bizonyítani kell Ura iránti hűségét. Szokatlan és rendkívüli, amit a szolgának meg kell tennie. Az áldozat nagynak látszik, de ugyan ilyen szokatlanul nagy a jutalom is: az Úr felövezi magát, asztalhoz ülteti, és ő maga szolgálja ki hűséges béresét. Mintha felcserélődnének a szerepek. Az Úrból szolga lesz, és a szolga az Úr asztaltársává, barátjává válik.

A ma embere egy kissé idegenkedik az ilyen képektől. Legszívesebben valahová a messzi történelem, vagy a mesék világába utalná az Úr és a szolga viszonyt. Így talán kissé nehéznek tűnhet a Jézussal való kapcsolatunkra alkalmazni. Azonban ha ezeket a fogalmakat és ezt a viszonyt megtisztítjuk attól, ami az ember bűnéből, gyarlóságából rá ragadt ez az evangéliumi kép nagyon találóan és érthetően rajzolja meg, hogy milyen is az Istennel való kapcsolatunk. Azért, hogy valamilyen konkrétum mentén haladhassunk, az imádság a legjobb tükre annak, hogy szembenézzünk azzal, hogy mi hasonló magatartással fordulunk-e Isten felé.

Alkantarai szent Péter egyik írásában azt tanácsolja Avilai Nagy Szent Teréznek, hogy lelki dolgok ügyében ne az emberi okoskodás vezesse, hanem imádságban forduljon magához Krisztushoz. Ahogyan írja: „Isten csak jót tanácsolhat. Nem is nehéz követni csak a hitetlennek és az Istenben kevésbé bízónak. Hiszen az ilyeneket az emberi okoskodás szabálya vezérli. Aki a tanácsot adja, az a segítséget is bőségesen adja. Ő a mindenható…” Az imában olyan éber várakozással állunk Isten elé, ahogyan a szolga Ura érkezését várja. Itt nem arról beszélünk, hogy mit imádkozunk, hanem hogy milyen lelkülettel imádkozunk.

Hogyha van elég kitartás bennünk, hogyha kitárt szívvel imádkozunk, akkor eljön az Úr, és bele tekint a szívünkbe és mintegy azt mondja ennyi minden? Van-e kifogásod, hogy valamit kivegyek? Természetes bármit kivehetsz, hisz te vagy az Úr. Hogyha továbbra is kitartunk – megkérdi bele tehetek-e valamit? Igen, hisz te vagy az Úr. Ez a kapcsolat Istennel életünk biztos alapja lesz. Alkalmanként a szolga készségével, és éberségével állunk Isten elé, de megtapasztaljuk, hogy az ő gyermekei, Jézus barátai vagyunk. Így teljesül az evangélium szava: „boldogok azok a szolgák, akiket Uruk érkezése ébren talál.”