28. évközi vasárnap

A mai vasárnapon felolvasott szentírási szakaszok közös és kiemelt mondanivalója a hála erényének a fontossága.

         Ó-szövetségi olvasmány témája: egy Szíriából származó tisztviselő, Naaman meggyógyult a leprájából. Elizeus próféta azt kérte, hogy fürödjön meg a Jordán folyóban. Nem akart, de a szolgái okos tanácsára mégis megtette, és így csodálatos módon meggyógyult. A gyógyulás után visszatért hálát adni Elizeus prófétának.

          Ev. Témája is a hála.

A tíz leprás meggyógyult, de csak egy volt hálás.

A leprásoknak már messziről kellett figyelmeztetniük a közeledőt, azonban a Jézussal való találkozás a változás nagy lehetőségét kínálta fel. „Jézus, mester könyörülj rajtunk.”

Jézus elküldte a papokhoz, hogy azok állapítsák meg a gyógyulás tényét.

Képzeletben kérdezzük meg őket miért nem mentek vissza. Valószínűleg, ilyen, és hasonló válaszokat hallhattunk volna:

-        Először a családomnak és ismerőseimnek akartam megmutatni, hogy egészséges vagyok. Oly régóta élek távol tőlük, hogy már nagyon vágytam a velük való találkozásra, de utána vissza akartam menni, hogy megköszönjem a gyógyulásomat. Azonban arra is gondoltam, hogy eddig Jézus úgy is tovább ment, ezért nem kerestem őt.

-        Természetes, hogy hálát akartam adni, de nem ezzel az idegennel együtt, mert én igaz hitű ember vagyok, nem keveredhetek ilyen kétes hitűek társaságába, mint a szamaritánus.

-        Én gyakorlatias ember vagyok először meg akartam győződni, hogy tartós lesz-e a gyógyulásom. Feleslegesen nem akartam zaklatni a mestert.

-        Sok leprás van a világon, de én becsületes életemmel kiérdemeltem a gyógyulást, így nem sok értelmét láttam, hogy visszatérjek Jézushoz.

-        Olyan sok félreértésben volt részem eddigi életem folyamán, olyan sok lelki sebet kaptam már, hogy nem akartam újabbaknak kitenni magam, ezért csendben visszahúzódva csak magamban mertem örülni a gyógyulásomnak.

-        Én meg akartam köszönni, de a többség nem ment vissza, ezért én sem, mert én mindig a többséggel tartok.

Még sokféle változatát lehetne kitalálni annak, hogy mit gondolhattak, mondhattak volna azok, akik nem mentek vissza hálát adni. Azonban talán ennyi is elég ahhoz, hogy rádöbbenjünk, hogy különféle ürügyekre hivatkozva, mennyire nehezen adunk hálát Istennek. Pedig nagyon sok mindent kaptunk és kapunk Istentől. Sajnos, nagyon könnyű megszokni az irántunk tanúsított jóságot. Végül az ember úgy hiszi, hogy joga van mások szeretetére, jóindulatára. Pedig nem így van: minden ajándék. Milyen csodálatosan hangzik, amit Jézus a hálálkodó szamaritánusnak mond: „menj, hited meggyógyított” Jó, ha felfigyelünk ara, hogy csak az ő gyógyulása lett teljessé, egésszé – mert testileg, lelkileg meggyógyult.

Következtetésként levonhatjuk, hogy az Isten iránti hála alapja a hit, azonban a hála erénye gyógyítóan hat a hitünkre – hit nélkül nagyon egészségtelen az életünk.