Jézus idejében állandó vita tárgya volt a vallásos ember kérdése: „Mi szükséges az üdvösséghez?"
A hagyományos vélekedés alapján a többség elégségesnek tartotta az Izrael népéhez való tartozást. A mélyebb lelkületűek azt tartották, hogy valamit tenni is kell ennek érdekében, példáúl szükséges a parancsok megtartása.

Az ifjú, aki Jézus elé járult a törekvőbbek csoportjához tartozhatott. Abban a korban volt, amikor az ideálok könnyebben lelkesítenek, érezte a többre való elhivatottságot. Hallott Jézusról, oda ment hozzá leborult előtte és megszólította: „mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet.” A leborulás a legmélyebb tisztelet jele, kifejezi, hogy valamilyen nagyon fontos kérdésre keresi a választ.

 Jó mester….. Magatartása, jóval túlmutat kora általános vallásosságán.

Jézus szóba állt vele, ránézett és megkedvelte, majd a tízparancsra utalt, amelynek megtartása elengedhetetlenül szűkséges az üdvösségre.

 „Mindezeket megtartottam………. Valami még hiányzik neked, menj add el mindenedet……”

Az ifjú szomorúan távozott, mert nagy vagyona volt.
Az apostolokat is foglalkoztatta a kérdés: „nézd, mi mindent elhagytunk” Jézus válasza nem földi biztonságra utal, hanem az örök élet ígéretét csillantja fel. A keresztény megújulásnak mindig azok voltak az elindítói, akik megértették a gazdag ifjú történetét. Ilyen volt Remete szent Antal. 250 körül Egyiptomban született, gazdag családban. A Szentírást szívesen hallgatta, lassanként teljesen megtanulta, idővel már könyv nélkül tudta. Tizennyolc évesen a család birtokainak örököse lett. Épp a gazdag ifjú története indította arra, hogy ne a vagyonban, ne a pénzben keresse a boldogságát. Szülei halála után gondoskodott húgáról, majd javait szétosztotta a szegények közt, elvonult a pusztába az ott szép számban élő remeték közé. Ott bűnbánó, és dolgos életet élt. Feljegyezték róla, hogy sok kísértéssel kellett megküzdenie: a vággyal az elhagyott gondtalan világ iránt, majd a bizonytalansággal, hogy van-e értelme nehéz életének. Sokan keresték fel tanácsait kérve. Sok követője akadt, az egyiptomi remeteség atyja lett.

Ugyanígy megemlíthetjük Assziszi szent Ferencet, aki csak egy időre vonult ki a világól, hogy megújulva térjen oda vissza (mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?). Nagy szent Teréz: "Teréz és egy arany semmi; Isten, Teréz és egy arany az minden."

Számunkra, milyen üzenete van a mai evangéliumnak?

Úgy tűnik ma sem különb a helyzet, mint Jézus korában, vagy a nagy szentek idejében volt. Kizárólag a mélyen vallásos emberek szívében és ajkán fogalmazódik meg a kérdés, mit kell tennem, hogy eljussak az üdvösségre? Felmérések igazolják, hogy a világhoz való alkalmazkodás, a túlélés, még a templomba járó emberek életét is alapvetően meghatározza, csak ezután következnek szóban vagy tettben vallásos szempontok. A vallás tanítását, az evangéliumi igazságokat a legtöbb ember inkább csak szépnek, de nem feltétlenül jónak tekinti. Még kevesebben vannak, akik mindezt a mindennapi élethez szükségesnek is tartják.

Személyünkhöz intézett kérdés:

Van-e bátorságunk, hogy  megálljunk, megtaláljuk, és rámutassunk arra, ami akadály bennünk a Krisztus követésben, de úgy, hogy hatékonyan teszünk is valamit ennek eltávolításáért? Bárcsak mi ne szomorkodva fogadnánk Jézus követésre szóló felhívását, hanem vidáman távoznánk a szentmiséről.