Évközi 27 vasárnap – C

 
Az evangéliumokat olvasva jóleső érzés azt tapasztalni, hogy Jézus legközvetlenebb tanítványai, az apostolok is mennyire hozzánk hasonló emberi vonásokkal rendelkeznek. A mai részben, mintegy váratlanul azt kérik Jézustól, hogy növelje bennük a hitet. Számunkra ismeretlen, hogy mi a háttere ennek a kérésnek. Lehet, hogy látva Jézus hitét, felébredt bennük a vágy, hogy ők is szeretnének mélyebb gyökeret ereszteni Istenbe. Akár bele is fáradhattak a mindennapokba, és úgy érezték, hogy megkopott a hitük, a lelkesedésük és felfrissülésre van szükségük. Az is lehet, hogy a jövő bizonytalanságától való félelem indította őket erre a kérésre. A pontos okot nem tudjuk, azonban számunkra fontos üzenetet hordoz ez a kérés. Megfigyelhetjük, hogy nem egyik, vagy másik apostol járul Jézus elé, hanem közösségileg    kérik: „növeld bennünk a hitet.” Az tény, hogy hit nagyon személyes tett, a személy egyéni válasza  Isten hívására. Az ember szabad válasza, Isten szabad kezdeményezésére. Azonban a hit mégsem lehet  egyénieskedő, és másoktól elszigetelt. Nem csupán magánügy, fontos kiemelnünk annak közösségi    vonatkozásait is. Valójában senki sem tud másoktól elkülönülve, egyedül hinni, úgy ahogy nem tudunk  egyedül élni. Az  Istenben hivő, vallásos ember mindig valamilyen közösséghez kapcsolódik,  másoktól  kapta vallásos  neveltetését, mások példáján épülve kezd el hinni. Ugyanúgy nekünk is  tovább kell adnunk ezt a lelki  örökséget a környezetünknek, családtagjainknak, a ránk bízottaknak.
 Hogyha erős és élő az Úr Jézusba vetett hitünk, ez arra kell, hogy ösztönözzön, hogy másoknak is átadjunk a felfedezett, megélt vallási igazságokat. Beszélnünk kell vallásos életünkről, annak gyümölcseiről. Igazából mindenki egy láncszem az Istenben hivők nagy láncsorában. Vannak erősebb láncszemek, vannak gyengébbek, de a lánc annyira erős, amennyire erős a leggyengébb szeme. Ugyanis leghamarabb ott szakad el, hiába erős máshol. Isten népe annyira szent és erős, amennyire mi magunk is ehhez hozzájárulunk, erősítve, vagy gyengítve a közösséget. Nem tudok hinni anélkül, hogy mások hite fenn ne tartana, és az én hitemmel mások hitéhez is hozzá járulok.

A hitvallás közösséget formál. Azzal együtt, hogy kimondjuk, hogy én hiszek, azt is ki kell mondanunk, hogy mi hiszünk. Ez a közösségi hit fejeződik ki a vasárnapi szentmisében, amikor közösen elimádkozzuk az Egyház ősi imáját, a Hiszekegyet. A személyes hit és a közösségi hit összetartozik: egymást táplálja, élteti és kiegészíti, vagy negatív esetben sajnos rombolhatja is. Hogyha a hitünk gyümölcsöző másokat is lelkesít. Az Egyház történelmében nyomon követhető, hogy a nagy Istenben hivő, vallásos emberek maradandó gyümölcsöt termettek.

Ez már a Szentírásban is látszik. A mai szent leckében olvassuk, hogy Szent Pál apostol az üldöztetések idején így biztatja kedvenc tanítványát Timóteust: „Éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán benned él. Hiszen Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” Szent Pál fontosnak tartotta, hogy az általa felszentelt püspök Timóteus erős hittel álljon a rábízott közösség élén, hogy másokat is megerősítsen és támogasson hitükben. Hivatkozhatunk az elmúlt héten ünnepelt Assisi szent Ferencre, akinek a hite és elkötelezettsége olyan hatással volt a világra, hogy 800 év távlatából is lelki életünk mestere.

Vagy ki gondolta volna, hogy amikor XXIII János pápát megválasztották, annyira meghatározó egyéniség lesz az Egyház életében. Hite és Istenbe vetett bizalma adta az erőt, hogy elindítsa az Egyház megújulását a II Vatikáni zsinattal. Kitárta az Egyház ablakait, hogy hitből fakadó válaszokat adhassunk a ma emberét foglalkoztató kérdésekre.

Felsoroltunk néhány jellegzetes példát, olyanokat, akiknek a személyes hite, nagy hatással volt az Egyház egészére, és a hívek hitére. Mi valószínűleg nem tartjuk magunkat ilyen nagy hatású kereszténynek. Azonban annál inkább fontos, hogy ezen a vasárnapon, de hétköznapjainkban is kérjük hitünk megerősödését: „növeld bennünk a hitet.” Leginkább azért, hogy az Istenben vetett személyes hitünk közösségi gyümölcsöket is teremjen.