Évközi 25. vasárnap

Hogyha ma a templom ajtóban, belépéskor valaki azt kérdezte volna, hogy a misére jövet miről beszélgettünk, meglepődnénk és egymástól nagyon eltérően válaszolnánk. Legalább ennyire meglepődtek a tanítványok, amikor áthaladva Galileán, Kafarnaumba érkeztek és Jézus azt kérdezte tőlük, „miről vitatkoztatok az úton?” A kérdés egy kissé olyan volt, mint a diáknak a vizsgán feltett kérdés, amely szinte minden alkalommal meglepetést okoz. Ugyanis az evangélista azt is elmondja nekünk, hogy az úton Jézus oktatta az apostolokat. Ezúttal életbevágó dolgokról beszélt: „Az emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad.” Az értékelés pedig eléggé letaglózó: „Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.”

Nem értették a szavakat, nem is érdekelte őket, mert túlságosan lefoglalták őket földhöz kötött elképzeléseik és vágyaik. Ez abból derül ki, hogy az úton arról vitatkoztak ki a nagyobb közülük. Miközben Jézus megosztotta a személyét érintő gyötrelmeket, a nemsokára bekövetkező szenvedéseiről beszél, az apostolok figyelmét más egyéb kötötte le. Ők a Jézusétól eltérő mértékegységgel mérték a nagyságot. Jézus népszerűsége egyre nőtt, és jó volt sütkérezni ebben a sikertörténetben. Ki gondolta volna, hogy ennek más vége is lehet, mint földi hatalom és dicsőség. Ebből szerettek volna részesülni az apostolok.

Jézus megszégyenítése kifejező és szemléletes volt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája.” Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben engem fogad be.” A gyerekeknek Jézus korában semmiféle joga nem volt, éretlenségük miatt nem igazán jöttek számításba a felnőtt világban. És íme, Jézus most őket állítja példaként érett felnőttek elé, akik most éppen nagyon éretlenül viselkedtek. Ez az evangélium világa, megfordítja a közfelfogást. Értékrendje, gyakran homlokegyenest más, mint amit a többség vall. Jézus visszájára fordítja azt a zsarnoki ösztönt, amely ott él az ember szívében, hogy önmagát bármilyen áron érvényre juttassa. Két világ harcol bennünk. A bennünket körülvevő világ azt harsogja, hogy keresd a bármi áron való érvényesülést. Becsüld nagyra magadat, használj drága élvezeti cikkeket, mert ettől leszel értékessé. Ezzel szembe, Jézus szelíd szava arra hív, hogy a fedezzük fel a lélek belülről fakadó erejét és értékét. Arra biztat, hogy ne rövid távú előnyök hajszolásában őröljük fel az életünket, ne a külvilág szemében nagynak és elsőnek számító helyek vonzásában éljünk.

Egy kis legenda elmondja, hogy egyszer a sátán megjelent egy remetének és azt mondta, amire te képes vagy azt én is megteszem. Te böjtölsz, én sosem eszem. Te virrasztasz, én sose alszom. Csak egy dolog van, amire te képes vagy, én pedig nem tudom megtenni: magamat megalázni.

A döntés, az életút megválasztása rajtunk áll. Ne engedjük felszínes csillogások bódításának. Válasszuk inkább az Úr Jézus által felkínált értékeket, hogy majd ne szégyenkezzünk azért, ami életutunkon vezetett, ami beszélgetéseink és céljaink tárgya volt.