24 évközi vasárnap
Naponkint az utcán, munkahelyen, bevásárlás közben sok emberrel a találkozunk, de közülük kevésről tudjuk, hogy ki is valójában. Csak a legközelebbieket ismerjük, családtagjainkról, barátainkról tudunk személyes dolgokat mondani. Másokról esetleg felszínes dolgot állíthatunk, ami legtöbbször alig fedi a valóságot.
A mai evangéliumban Jézus váratlan kérdést tesz fel az apostoloknak: „Kinek tartanak engem az embere.?” Mire való ez a kérdés, valójában Mit szándékszik megtudni Jézus? Tényleg nem tudta volna, hogy mi mindent mondanak róla az emberek? Hiúságból kérdezné? Jézus egészen biztos tisztában van önmagával, küldetésével. Nem volt szüksége, hogy mások világosítsák fel arról, hogy mi lakozik az emberben. Csupán az apostoloknak akart lehetőséget adni arra, hogy vallomást tegyenek személyével kapcsolatos álláspontjukról, és megvallják hitüket. Kezdetben az apostolok gyanútlanul ismételgették mások véleményét. ”Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának mondanak.” Téves észrevételek, hamis felfogások voltak ezek? Nem teljesen, hisz megvizsgálva találhatunk hasonlóságot a felsorolt személyek és Jézus között. Keresztelő szent János és Jézus rokonok voltak, ugyanakkor hivatásukban is találkoztak. Nyilvános működése kezdetén Keresztelő Jánoshoz hasonlóan Jézus is böjtölni és imádkozni a pusztába vonult. Hogyha Illés és az Úr Jézus személyét vetjük össze kettőjük között is találunk hasonlóságot. Illésről tudjuk, hogy megszaporította a száreptai özvegy lisztjét és olaját. Keresztelő szent János a bűnbánat keresztségét hirdette. Jézus is azt akarta, hogy mindenki keresztelkedjen meg vízzel és Szentlélekkel.
Jézus pedig számtalan csodát tett mások javára. Azonban bármennyire is
elemeznénk a hasonlóságokat, mégis sokkal kirívóbbak a különbségek. Érezte is
ezt biztosan mindegyik apostol, de a kérdésre, hogy „hát ti kinek tartotok
engem? nem találtak megfelelő választ. Egyedül Péter válaszolt a többiek
nevében is: „te vagy a Messiás.” Sokkal egyszerűbb volt mások
véleményét ismételgetni, azok észrevételét sorolgatni. Annál nehezebb feladatnak
bizonyult valami olyant mondani, ami a mélyről jön, ami személyes, ami
tökéletesen fedi a valóságot. Még a Péter vallomása is rögtön kiegészítésre
szorult. Ezért fűzte hozzá Jézus: „az Emberfiának szenvednie kell… de
harmadnapra feltámad” Jézus kérdése örök érvényű és
mindenkit válaszadásra késztet.
Szeptember 17-én emlékezünk szent Ferenc
stigmatizációjáról. Számára Jézus a szenvedő megváltó, akihez tökéletesen
hasonlítani akart.
„Óh Uram Jézus arra kérlek
két kegyelmet adj nekem mielőtt meghalok: az egyik, hogy amíg élek, amennyire
lehetséges érezzem lelkemben és testemben azt a gyötrelmet, amelyet te édes uram
keserves kínszenvedésed alkalmával szenvedtél. A másik,
hogy amennyire lehetséges érezzem szívemben azt a túláradó szeretetet, amely
téged, Isten fiát arra késztetett, hogy értűnk bűnösökért oly szörnyű kínokat
vállalj magadra.”
Jézus
kérdése, bennünket is sürget. Sokkal egyszerűbb lenne mások véleményét
ismételgetni. Azt, hogy mit mondtak a szentek Jézus személyéről, vagy épp a
történészek. Mit mondanak az ellenségei, mit tart Jézusról az utca embere, az
értelmiségi és így tovább. Azonban a kérdés sokkal személyesebb, ma az Úr az én
véleményemet szeretné hallani. A hitem szavát, az életem és tettem hitvallását
várja az Úr. És itt nem lehet mellébeszélni, nem lehet kitérni a válasz elől.
Olyan választ kell adnom, amelyet csak én adhatok és senki más, mélyről jövőt és
személyeset. Nem körülcsomagolt, kidíszített szóvirágokat, hanem olyat, ami
mögött tartalom van. Nyilvánvaló az evangélium
következtetése: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel
keresztjét, és úgy kövessen engem. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti
azt, de aki elveszíti életét értem és az evangéliumért, megmenti azt.”
Ma lehetőségem van megfogalmazni önmagam előtt is, hogy merre fele tart az életem, hogy milyen a hitem. Milyen az én kapcsolatom az Úr Jézussal. Ma álljak lelkiismeretem tükre elé és fogalmazzam meg személyes hitvallásomat.