22 évközi vasárnap

Életünk szoros velejárója a siker és a kudarc megtapasztalása. Néha sikerélményben van részünk és ez szárnyakat ad. Máskor kudarcban van részünk, ami letör, és sötét színekben láttatja velünk a világot. Természetszerűleg sikerekre vágyunk és a kudarcot szeretnénk elkerülni. A lelki élet szempontjából azonban előfordulhat, hogy épp a siker árt, és a kudarc használ. Mindenképp fontos a személyes hozzáállásunk, és az erőfeszítésünk, hogy bármilyen élethelyzetnek megtaláljuk az értékét.

Az első olvasmányban Jeremiás próféta kudarcról panaszkodik. Szinte perlekedik Istennel, hogy rászedte őt, és nevetség tárgyává tette. Jeremiás szinte az egyetlen próféta, aki személyes vallomást tesz arról, hogy mit jelent számára a prófétai hivatás. Előfordult, hogy elkeseredésében nem akart tovább prófétálni, azonban ilyenkor, mintha tűz gyúlt volna ki szívében, és átjárta minden csontját. Mintegy nem tudott ellenállni az isteni ösztönzésnek és folytatta küldetését.

Az evangéliumban Jézus szenvedéséről jövendöl: „Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, megölik, de harmadnapra feltámad.”

Szent Péter apostolban ellenkezést váltottak ki ezek a szavak. „Isten ments. Ez nem történhet veled!” És biztosan tágra nyílt szemekkel hallgatta végig Jézus kemény szavú korholását. „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére.” Nem tehetjük meg, hogy ne emlékezzünk a múlt vasárnapi evangéliumra, amelyben, Péter dicséretben részesült, mert isteni sugallatra megvallotta a Jézus Krisztusba vetett hitét. Most azonban nagyon emberi módon gondolkodott, és ezzel akadályozta Isten tervének kibontakozását. Szent Péternek ez a botlása viszont alkalmat adott arra, hogy Jézus felvillantson néhány mozaikot, abból a magatartás formából, amely követőit kell hogy jellemezze.

„Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen.”

Ezzel Jézus tudtára adta szent Péternek, az apostoloknak és minden kereszténynek, hogy aki a nyomába lép attól nem lehet idegen a kereszt hordozása. Hiába értetlenkedtek az apostolok, vagy netán mi is ellenállást érzünk mindezek hallatán, mégis egyedüli értelmes hozzáállás az élet keresztjének a vállalása, és hordozása.

Nagyon logikus és meggyőző Jézus következtetése: „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?” És itt sokkal többről van szó, mint emberi bölcsességről, amely így gondolkodhat: mit ér kincseket halmozni, hogyha az ember úgy is meghal. Itt az örök sorunkról van szó, lelkünk megmentéséről, amelyért semmit nem adhatunk cserébe – legkevésbé anyagiakat.

Tanuljunk a szentektől. Szent Ágoston, akit az elmúlt héten ünnepeltünk, hosszas keresés után fogalmazta meg az ismert mondást: „Nyugtalan a szívünk, míg benned meg nem nyugszik Istenünk.” Vagy szent Mónika, egész életét arra áldozta, hogy megmentse fia lelkét, és könnyekkel áztatatott imádsága, íme nem volt hiábavaló. Mindezek fényében nagyon időszerű szent Pál apostol figyelmeztetése és buzdítása a mai szentleckében: „Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva, alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte, és mi a tökéletes!”