22 évközi vasárnap B

 

MTörv 4,1-2.6-8; Zs 14; Jak 1,17-18.21b-22.27; Mk 7,1-8.14-15.21-23

 
Törvények, szabályok, és szokásos tömkelege irányítja az életünket. Összenőttünk ezekkel, mindenapjaink részévé váltak. Keretben tartják az életünket, de kényelmessé is tesznek, hisz gyakran elégségesnek tűnik a külső alkalmazkodás. Megelégszünk a látszattal, csak felületesen, külső magatartásunkban igazodunk ezekhez. Igaznak véljük a közmondás szavait: „benső dolgainkról nem ítél a bíró.” Így alakulhat ki az a kétarcúság, amikor tetteink, nem a bensőnket tükrözik. Mintha két énünk lenne. Egy a külvilág szemének és a benső rejtegetett valóságunk. Azonban ösztönösen ráérzünk arra, hogy ez távolról sem lehet a vallásos ember magatartása. A mai vasárnap Ó-szövetségi olvasmánya is ebben a gondolatkörben mozog. Isten törvényeket adott Mózes által a választott népnek. Azonban nem azzal a céllal, hogy terheket rakjon a népe vállára. Épp ellenkezőleg ezzel igazolta a szeretetét, közelségét övéi iránt. Ezzel nyújt élet lehetőséget, őrzi és védi övéit:  „Mert hát hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá folyamodunk? És hol van még egy olyan nagy nép, amelyiknek oly tökéletes parancsai és szabályai volnának, mint ez az egész törvény, amelyet ma elétek tárok?''

Jézus és a farizeusokAz evangéliumban is törvényekről, előírásokról van szó. A farizeusok megszólták Jézus tanítványait, mert mosdatlan kézzel étkeztek. Első hallásra valószínű nekünk sem tűnik fel a probléma lényege, hisz mi sem szoktunk mosdatlan kézzel asztalhoz ülni. Csakhogy jelen esetben nem egészségügyi előírásokról van szó, hanem vallásos szokásokról. A farizeusok azt gondolták, hogy a külső, fizikai mosakodással a benső tisztaságát is elérhetik. Ezzel a mentalitásukkal magukra vonták Jézus rosszallását: „Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tôlem. Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok. Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.'' Mit ér a külső vallásosság, a szív átalakulása nélkül. Nyilván érthető, itt a szív a benső magatartást jelenti. És épp ebben nem jeleskedtek a farizeusok. Külső tetteik fedhetetlenek voltak, azonban benső magatartásuk nem igazodott ehhez. Az Úr Jézus tanítása világos: „…. ami belôle származik, az teszi az embert tisztátalanná. Mert belülrôl, az ember szívébôl származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülrôl származik, és tisztátalanná teszi az embert.”

Szent Jakab apostol ezt jól megértette. Hisz így ír:  „Fogadjátok …. tanulékony lélekkel a belétek oltott tanítást, amely képes megmenteni lelketeket. A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Az Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: Meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztának maradni a világtól.” Belülről fakadó, konkrét cselekedeteink tükrözik azt, hogy kik is vagyunk valójában. A mai olvasmányok ösztönzésére vizsgáljuk felül, hogy emberi szokások, külső indítékok nem előzik-e meg bennünk Isten parancsait? Van-e szemünk arra, hogy Isten parancsai mögött felfedezzük a velünk törődő, személyes Istent? Jézus egészen adja önmagát, és így bennünket is egészen akar önmaga és embertársaink szolgálatára.