20 évközi vasárnap – B – év

A gazdagon terített asztal, a lakoma az ünnep jele és a bőség szimbóluma. Azonban nem kizárólag az anyagi bőségre kell gondolnunk, hanem a lelki gazdagságra, a szeretetben történő találkozás, túláradó bőségére.

            A mai Ó-szövetségi olvasmány is ezt a hasonlatot használja. A bölcsesség gazdag lakomát rendez és meghívja asztalához a tudatlanokat, az oktalanokat, a szűkséget szenvedőket. A bölcsesség valójában önmagát kínálja fel bőséges táplálékul: „Gyertek egyetek a kenyeremből…. hagyjatok fel a dőreséggel, járjatok az értelem útján, és élni fogtok.”

Az Ó-szövetségi ember számára ez a szentírási szakasz a világvégi közös lakomának a jelképe, amelyet Isten készít övéinek. Azonban itt többről van szó.

Számunkra, az Új-szövetség gyermekeinek már egyértelműen azt az ünnepi asztalt, lakomát jelképezi, amelyet Jézus Krisztus rendez minden szentmisében.

Ezért olvastuk az evangéliumban Jézusnak az örök élet kenyeréről szóló beszédét, amelyet a Kafarneumi zsinagógában mondott el..

„ Az a kenyér, amelyet én adok az én testem a világ életéért.”

Bizonyos mértékben érthető a hallgatóság tiltakozása: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?”  Világosan értették, hogy miről beszél az Úr Jézus, ezért ellenkeztek. Pedig a korabeli (szemita) gondolkodásban enni valakinek a testét és inni az ő vérét azt jelentette, hogy a legnagyobb egységben, szeretet közösségben lenni vele. Ebből kellett volna kiindulnia Jézus hallgatóságának. Ezért nem javította ki Jézus azt amit mondott, hanem megerősítette: „Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek….az én testem valóban étel és az én vérem valóban ital.”  

Ennek tudatosítása nekünk  is fontos. Csak akkor van reményünk az igazi, teljes életre, hogyha Jézus a táplálékunk, hogyha Ő erősít bennünket, hogyha  a legnagyobb szeretet egységben vagyunk Vele.  Ahogyan Jézus az Atyából táplálkozik, úgy kell nekünk az Úr Jézussal való közösségből táplálkoznunk.

A II Vatikáni zsinat nem hiába nevezte a szentmisét csúcsnak és forrásnak. Ennek a csúcsnak a vonzása -, és ennek a forrásnak az ereje tart életben és táplál bennünket. A keresztény ember nem az élet elől menekül a szentmisébe, hanem azért jön, hogy itt megerősödve Krisztussal együtt mehessen az életbe.

Ezért annyira szívhez szóló szent Pál apostol biztatása, amit az efezusi híveknek irt, de nekünk is szól: „Gondosan ügyeljetek arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen…. Használjátok fel az időt…. Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát.”

A bölcs ember mindig meglátja- és fel tudja használni a felkínálkozó lehetőséget.

Minden szentmise, a mai is annak a nagy lehetősége, hogy Jézus elé hozzuk életünk dolgait. Eléje tesszük, rá akarjuk bízni, és megkérjük, hogy tegye értékessé-, változtassa át azokat. Így az Úr áldásával és a tőle kapott erővel akarunk vissza térni otthonainkba, feladatainkhoz, dolgainkhoz, megfogadva szent Pál apostol tanácsát: „Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.”