I-vasárnap B Nagyböjt

Amikor két évvel ezelőtt a Szentföldön jártam, a Jordán folyó környékén alkalmam volt megtapasztalni, hogy milyen a júdeai sivatag, a puszta. Itt a lényegesre terelődik a figyelem, minden más elhalványul. A nagy forróságban nagyon felértékelődött a víz, az árnyék, az egymásra való ráutaltság.

A Szentírás gyakran beszél úgy a pusztáról, mint az Istennel való találkozás helyéről.

A választott nép negyven évig bolyongott a pusztában, amíg meg nem érlelődött arra, hogy bemehessen az Ígéret földjére. A próféták gyakran vonultak vissza a pusztába, hogy ott imádságban Istennel találkozzanak. Keresztelő János a pusztában készült fel, hogy a nyilvánosság elé léphessen.

Nagyböjt első vasárnapjának evangéliumi eseménye is a pusztában játszódott le.

„A Lélek kivitte Jézust a pusztába.” Első olvasásra meglepően hangzik. Mi úgy ismerjük a Szentlelket, hogy a békének, a harmóniának a lelke. Most mintha mostohán bánna Jézussal. Olyan helyre viszi, ahol megpróbáltatás vár rá. Azonban csupán arról van szó, hogy Jézus, a Lélek sugallatára figyelve, fel akart készülni a küldetésére, és el akart kerülni mindent, ami elvonná a figyelmét. Lényegre törően kezdi el küldetését.

Az evangélium így fogalmaz: „vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki". Vadállatokkal együtt lenni azt jelenti, hogy veszélynek volt kitéve, de azok nem ártottak. Angyalok szolgáltak neki. A paradicsomi állapot visszatérését jelzi ez a kép, amikor az ember a bűnbeesése előtt vadállatokkal volt együtt és azok nem ártottak.

A 40 napos pusztai tartózkodás után Jézus elkezdte működését. Azt hirdette, hogy: „betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.”

A Lélek ösztönzésére mi is elkezdtük a nagyböjti szent időt. Számunkra ez olyan időszak, amely arra buzdít, hogy a lényegesre irányítsuk figyelmünket. Amikor Hamvazó Szerdán megszentelt hamut a fejünkre hintjük, a pap két szövegváltozat közül választhat. Egyik az imént elhangzott szentírási mondta: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban.” A másik: Ember emlékezzél porból vagy és porrá leszel. A megtérés kifejezetten vallási fogalom. Visszatérés igazibb önmagunkhoz, a szív megtérése. Elfordulni a bűntől és odafordulni az Istenhez. A legfontosabb cél, hogy akaratunkat az Istenéhez igazítsuk.

 Egy komolyan átélt szent negyven nap ugyan a mi életünkben nem jelenti a paradicsomi állapot visszatérését. De lehetőség van arra, hogy, megszelídüljön mindaz, ami számunkra ártalmas. Vagyis, remélhetőleg ebben az időszakban egy kissé a helyükre kerülnek a dolgok. Tegyünk annak érdekében, hogy a Lélek ösztönzésére világosabban meglássuk, hogy mi az értékesebb, mire érdemes több időt, energiát szentelnünk. Részesítsük előnybe azt, ami építő, ami előmozdítja az Istennel való kapcsolatunkat, ami segít abban, hogy önzetlenebbül meglássuk a mellettünk élő szűkségét, hogy lehetőségünkhöz mérten enyhítsük azt. Ugyanis mindez, a mi lelki javunkat szolgálja, az ellenkezője pedig kárunkra van.