19. évközi vasárnap

 1Kir 19,4-8; Zs 33; Ef 4,30 - 5,2; Jn 6,41-51

Szinte már közhelynek számit a megállapítás, hogy a gyors változások korában élünk. Az mindenképp tapasztalatunk, hogy az életünkben beálló változások kikerülhetetlenek. A mai szentírási szakaszok is különféle változásról adnak hírt.

Ószövetségi olvasmányba, Illés próféta haragjában legyilkolta a pogány Baal papokat, és ezért menekülnie kellett Jezabel királyné haragja elől. Fáradtan és elcsigázottan érkezett a pusztába. Lemondóan roskadt le egy bokor tövébe és halálát kívánta, csakhogy ne kelljen az útját folytatnia. Azonban a puszta a Szentírásban mindig az Istennel való találkozás hely. Isten beavatkozására, változás állt be Illés életébe. Az Úr angyala bátorítása erőt öntött a prófétába. Illés kenyeret és vizet kapott és „ennek az ételnek erejébôl negyven nap és negyven éjjel vándorolt, egészen Isten hegyéig, a Hórebig.”

Az evangéliumban Jézus az élet kenyeréről beszél. Arról, hogy milyen valóságos változás történik a kenyérben és hogy milyen változás áll be annak az életében, aki ebből a kenyérből eszik. A hallgatóság zúgolódni kezdett, és ez a legnagyobb bizonyítéka annak, hogy mennyire megértették mindazt, amiről Jézus beszélt. Jézus nem fáradt bele abba, hogy újra és újra megpróbálkozott megértetni hallgatóságával az általa hirdetett igazságokat.

Azóta is Jézus minden szentmisében felkínálja magát a kenyér és bor színe alatt. Meghív az ő asztalához és meg akar erősíteni, mint Illést a pusztában.

A szentek nem győznek biztatni bennünket, hogy éljünk ezzel a nagy lehetőséggel.

Szent Ferenc az első Intelemben:  „Íme, nap-nap után megalázza magát, mint akkor, mikoron királyi trónjáról a Szűz méhébe szállott alá; nap-nap után közénk jön alázatos külsőben; nap-nap után leszáll Atyja öléről az oltárra és a pap kezébe adja magát. És mint egykoron valódi testében jelent meg a szent apostoloknak, azonképpen most a szent kenyérben mutatja meg magát nekünk. És miként az apostolok testi szemeikkel csak testét látták, de lelki szemeikkel szemlélve Istennek hitték őt, akként mi is, bár testi szemünkkel csak a kenyeret és a bort látjuk, fontoljuk meg és higgyük szilárdan, hogy ez az ő élő és valóságos teste és vére. Így marad az Úr mindenkoron híveivel, amint maga mondja: Íme, én veletek vagyok a világ végezetéig.”

Szent Ferencet mély meggyőződés és nagy szeretet fűzte a szentségi Úr Jézushoz.

Szent Kláráról is ismert, hogy szó szerint az Oltáriszentséggel védekezett, amikor a szaracénok megtámadták a San Damiano kolostorát. Assisiben ma is megtekinthető az a szentség mutató, amelyben szent Klára felmutatatta az Oltáriszentséget és a szaracénok nem bántották a kolostort és a nővéreket.

Ilyen változásokra és változtatásokra képes az Oltáriszentségben közöttünk lakó Úr Jézus. Szükségünk is van erre az erőre, különben aligha sikerül megélnünk a keresztény életünket. Elég, ha csak arra az ideálra és figyelmeztetésre gondolunk, amit szent Pál apostol tár elénk a szentleckében és máris nyilvánvaló, hogy mennyire szűkségünk van az Úr Jézustól kapott erőre: „Legyen távol tôletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.”

Éljünk hát a szentáldozásban az Úr Jézus által felkínált nagy lehetőséggel, hogy olyanná változzon az életünk, amilyennek Isten megálmodta azt.