19 évközi vasárnap

Kíváncsi természetű az ember. Szeretnénk minél többet megtudni a körülöttünk lévő dolgokról, másokról, önmagunkról. A nyitott, befogadó készség tesz képessé a tanulásra. Ma az olvasmányok szereplőit vizsgáljuk, hogy tanuljunk tőlük.

Az Ó-szövetségi olvasmány főszereplője Illés próféta, aki a IX században működött Észak Izraelben. Ő volt az, aki lemészárolta a Baal istenség papjait, ezért menekülnie kellett Jezabel királyné haragja elől. A Siani hely egyik barlangjában talált menedéket. Úgy is értelmezhetjük, hogy a hit forrásához zarándokolt a próféta, ugyanis Mózes a Siani hegyen találkozott Istennel, amikor átvette a tízparancsot. Illés is az Istennel való találkozás vágyott, amiben része is lett. Azonban egészen újként tapasztalta meg, ugyanis Isten sem a viharban, sem a földrengésben nem volt ott, hanem az enyhe szellő susogásában jelentkezett.

Az Ó-szövetség Istene váratlan oldaláról mutatkozott meg. Mózesnek még villámlás és földrengés közepette jelent meg. Most pedig szerető, szelídséget tanúsító Istenként mutatkozott. Jó lecke volt ez a prófétának, de nekünk is az. Igazság keresésünkben, megkísérthet az, hogy azt szeretnénk, ha Isten megtorló hatalmával mutatkozna meg. Ilyenkor elfeledkezünk Isten irgalmáról. Tudnunk kell, hogyha rá akarunk találni ehhez csendet kell teremtenünk magunkban és körülöttünk, és ezután nem marad más hátra mint a csendes várakozás, készenlét Isten érkezésének befogadására.

Az evangéliumban is váratlan volt Jézus megjelenése. Késő estig maradt egymagában. Az apostolok már jól behajóztak a Genezáret taván, amikor viharba keveredtek. Kitört a pánik, mert Jézus nem volt velük. A nagy küzdelemben, felfordulásban alig ismertek rá a vízen feléjük közeledő Jézusra. Péter volt az, aki meglepetésében így kiáltott: „Uram, ha te vagy az parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen”. Addig nem volt baj, amíg Jézusra szegezett tekintettel haladt. De mihelyt a veszélyre gondolt, megrendült a bizalma és süllyedni kezdett. Most sem volt hasztalan a kiáltása: Uram ments meg, mert elveszek, mert Jézus utána nyúlt, és bele kapaszkodhatott.

Keresztény életünk gyakran hasonlít a vízen járáshoz. A napi gondok, problémák, néha hullámként csapnak össze a fejünk felett, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy magunkra maradtunk.

Mit tegyünk?

Keressük mi is Illésként az Urat. Próbáljuk meg nyitott szívvel, nyitott kézzel fogadni őt. Kiáltsunk hozzá imáinkban. A hit szemével vegyük észre őt életünk hátterében, mert amíg rajta a szemünk nem süllyedhetünk el.

Mindegyik apostol nem indult el Jézus felé a vizen, de beengedték, befogadták a csónakba és akkor a szél elállt. Engedjük be mi is Jézust életünk csónakjába és ismerjük el: Valóban Isten Fia vagy!