Kedd 17. évközi hét

 

 

Néha előfordult, hogy az apostolok nem értették meg, amit Jézus az összegyűlt hallgatóságnak tanított. Azonban, abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy, amikor minden elcsendesedett, feltehették a kérdéseiket Jézusnak. Ő pedig készségesen válaszolt. Így az evangéliumban van néhány olyan példabeszéd, amelyet maga Jézus magyarázott meg az apostoloknak.

Ezek közé tartozik a mai evangéliumi részlet is, a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszéd. A tanítványok, otthon arra kértél Jézust, hogy magyarázza meg ezt a példabeszédet. Így számunkra is nyilvánvaló Jézus tanítása.

A példázatban szereplő magvető, aki a magot szórja az Emberfia-, vagyis maga Jézus Krisztus.

Az általa szórt magok az ő kegyelmi segítségének a magvai. Ezek közé tartozik az ő tanítása, amely számunkra ma a Szentírásban, valamint az Egyház tanításában érhető el. Ugyanakkor a szentségekben Jézus ma is hatékonyan működik, lelki segítséget és támaszt nyújt.

A szántóföld, ahol a magnak gyökeret kell vernie, ahol ki kell bontakoznia és termést hoznia ne más, mint a világ, szűkebb és tágabb környezetünk.

A jó mag az Isten országának a fiai, akikben termést hoz az elhintett mag.

Az ellenség, aki konkolyt szór a jó mag közé a sátán, az ember ős ellensége

Az aratás a végítéletet jelenti. Ez a termés begyűjtésének az ideje, amikor végérvényesen szétválasztódik a jó a rossztól, ahogyan a termés begyűjtésekor a jó magot szétválasztják a konkolytól.

Előfordulhat, hogy a tanítványokhoz hasonlóan, hitünk igazságaival kapcsolatban bennünk is kérdések merülnek fel. Ilyenkor fontos, hogy utána olvassunk, vagy keressünk valakit, például egy gyóntatót, lelkipásztort, aki nekünk megmagyarázza, amit nem értettünk meg.

Az Úr Jézus nekünk is baráti kapcsolatot kínál, azt akarja, hogy szoros szálak fűzzenek hozzá. Ehhez nekünk is olyan bizalmasan kell közelednünk hozzá, ahogyan a tanítványok tették az evangéliumban.

Erre jó lehetőség az imádság, a szentmise, szentáldozás, a Szentírás- és lelki könyvek olvasása. Így lesz az életünk olyan alkalmas szántóföld, amelyben gyökeret verhet és termést hozhat Jézus kegyelme és tanítása.

Ez olyan erőt és tapasztalatot nyújt, amely semmi mással nem helyettesíthető és nem pótolható. Legyen legfőbb vágyunk és törekvésünk, hogy felnőjünk ahhoz a barátsághoz, amelyet Jézus olyan nagy szeretettel felkínál nekünk, hogy a világvégi aratásra meghozzuk azt a megfelelő termést, amelyet a mi életünk kell, hogy megteremjen.