14-évk. C
Mindenki, akinek szellemi-, lelki megosztani valója van, arra törekszik, hogy hallgatókra, követőkre találjon. Jézusnak is volt egy bővebb tanítványi köre, a 72 tanítvány. Semmi bővebbet nem tudunk róluk, csak amennyit az evangéliumban olvasunk: „Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.” Jézus azért hívta meg a tanítványokat, hogy elküldhesse oda, ahová ő maga is szándékozott eljutni. Tehát ez a kiválasztás nem kiváltság, hanem feladat, szolgálat Isten országáért vállalt küldetés.
Meglepő a
tanítványok eszköztelensége: „Ne
vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se
sarut.” Milyen eredmény
várható egy ilyen küldetéstől? „A
hetvenkét tanítvány nagy örömmel
tért vissza. ,,Uram -- mondták --, a te
nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.''
Jézus figyelmeztetése:„ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.'' Nem az elért eredmény a fontos, hanem az Úr Jézushoz való tartozás. Az a tény, hogy az ő nevében cselekedtek, érte tevékenykedtek.
Vajon a felrajzolt állapot, a megkövetelt magatartás csak Krisztus korára, közvetlen követőire, a tanítványokra, az apostolokra jellemző? Kizárólag rájuk vonatkozik?
Már az Ószövetségben is hasonló állapotokról beszél Izaiás. A próféta azzal vigasztal, hogy a babiloni fogság elszenvedése után az öröm és a béke visszatér Jeruzsálembe, mert Isten nem feledkezett meg róluk, hiszen az apa és az anya szeretetével tekint rájuk. „Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek!... Szolgáinak az Úr megmutatja segítő kezét.”
Az
Újszövetségben szent Pál apostolnál
már egészen nyilvánvaló, hogy mit jelent az
Istenhez való tartozás, és az ebből fakadó
lelkület. Így vall az apostol: „Nem
akarok mással dicsekedni, mint a
mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa
keresztre szegezték nekem a
világot, és engem is a világnak.”
Kizárólag azzal szoktunk dicsekedni, amit
jónak és értékesnek tartunk. Szt.
Pál Krisztus keresztjében dicsekszik,
ugyanakkor hozzá fűzi: „Béke és
irgalom
mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten (igaz)
Izraelének!”
Vannak, vagy voltak egyáltalán olyanok, akik ezt a szabályt követik?
Assziszi szent Ferenc szent Mátyás ünnepén betért a templomba, és a napi evangéliumot hallgatva a tanítványok küldetéséről és eszköztelenségéről belenyilallt a felismerés, ezt akarja tenni, ez az, amit keresett. Időnként így köszöntötte az embereket: „Jó napot, jó emberek.” Isten jóságától megérintve másokat is jónak látott. Lelkében megszületett az evangéliumi béke.
Lisieuxi Kis szt Teréz: Úgy találta, hogy néhány csillag T alakban van, a neve föl van írva az égre. Evangéliumi igazság, a nevünk fel van írva az égre.
Fentebb szentekre hivatkoztam, de hála Istennek mindig is voltak és ma is vannak olyan emberek, akik keresik Isten velük kapcsolatos tervét. Egy középiskolás diák dolgozatából szeretnék idézni, amit a szerzetesi hivatásról szóló pályázatra küldött a brassói ferencesekhez: „A megélhetésért vagy a minél nagyobb anyagi haszonért való hajsza, elidegeníti az embereket önmaguktól, egymástól és Istentől egyaránt. A szerzetesek és apácák ennek a hiábavalóságára mutatnak rá. Megélhetésért kell ugyan dolgozni, de talán nem olyan mértékben, ahogy az a mai világban szokottá vált. Én nem szeretnék ennek a „mókuskeréknek” egy része lenni! Egyszer elgondolkodtam azon, hogy mi is az én távlati tervem: egyetem, jó munkahely, szép kis család? Talán ez, de talán más! Még nem tudom milyen irányba fog vezetni az utam, de az biztos, hogy távlati terveimben szeretném, ha Isten rólam alkotott elképzelése minél jobban megvalósulna életemben! Ehhez kérem a kegyelmet!”
(Váradi Czáka Ágnes – Gyergyószentmiklós)
Nekünk szerepel-e a terveink, elképzeléseink között az, hogy Isten rólunk alkotott elképzelését minél jobban megvalósítsuk? Jó lenne, ha semmilyen körülmény között nem feledkeznénk meg arról, hogy a nevünk fel van írva az égre.