Évközi 11. vasárnap

Életünkben egyre nagyobb teret, hódit a képi kultúra. A híreket is inkább nézzük, mint hallgatjuk. Nézetek, ideológia vagy éppen a tudomány a televízió segítségével terjed. Minél több érzékszervünket megmozgatja az üzenet, annál inkább hat ránk, annál mélyebben megmarad bennünk. A Szentírás számára sem idegen a kép világa. Nagyon sok szép hasonlat, példabeszéd teszi közérthetőbbé Isten világát, tervét és üzenetét mindazt, amit Isten velünk, emberekkel közölni szándékozik.                 Az Ó-szövetségi olvasmányt Ezekiel próféta könyvéből olvastuk. Kr.e VI században élt, amikor Jeruzsálemet, a nemzet büszkeségét lerombolták. A királyi család (Dávidi dinasztia) által biztosított védelmet megtépázta a történelem vihara. A nagy és erős nép kicsivé zsugorodott, csak egy maradékban élt tovább. A próféta példabeszédben táplálja a reményt.

„Veszek egy hajtást a nagy cédrusfa tetejéről, a legmagasabb ágáról, és elültetem egy igen magas hegyen. Izrael magas hegyén ültetem el. Ágakat fejleszt, gyümölcsöt terem és pompás cédrussá fejlődik. Alatta lakik majd mindenféle madár, és ágai árnyékában pihen meg mindenfajta szárnyas.” A jövendölés arról szólt, hogy a kicsi és jelentéktelen ág naggyá nő. Ami az Úr Jézus születésével be is teljesedett.

Az evangéliumban, hasonló tartalmú példabeszédet hallottunk az Isten országáról. „Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan.” Az Úr Jézus által meghirdetett és megvalósított Isten országa 2000 évvel ezelőtt jelentéktelen mag volt. Azóta terebélyes fává nőtt és sok termést hozott. Mind közösségi, mind személyes szinten Isten Országának egyik  legfontosabb jellegzetessége a rejtettség. Ez örök érvényű. Ki ne tapasztalná, hogy olyan nehezen ver bennünk gyökeret a jó. Egy plébánossal beszélgetve panaszkodott, hogy akiket a bérmálásra felkészített, nem lettek az egyházközség aktív tagjai. Néhányan még a fejüket is elfordítják, amikor az utcán velük találkozik. Sok szülő, nagyszülő, nevelő tapasztalja azt, hogy mennyire hasztalan minden erőfeszítése. A jó szó, a példaadás látszólag nem hozza meg a várt eredményt. Mit tehetünk? Tudnunk kell, hogy mi elsősorban nem arató, hanem magot hintő munkatársai vagyunk az Istennek.

A legfontosabb, hogy működjünk együtt Jézussal, az isteni magvetővel. Személyes életünkben, a ránk bízottak életében tegyük, meg ami ránk tartozik.  Hosszú és türelmes munkára van szűkség, hogy az elvetett jó mag kicsirázzon, szárba szökkenjen és termést hozzon.  Legyünk kitartóak a jóban, a kicsi dolgokban, és gyakoroljuk azt a türelmet, ami a példabeszédbeli magvetőt jellemezte. A magot elvetette: „Utána akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba szökken, maga sem tudja hogyan.” Ez a hozzáállás derűlátást, és bizalmat is ajándékoz, mert tudjuk, hogy bőven elég az, hogy Isten tudja, miként és hogyan hoz gyümölcsöt az elvetett jó mag.