Évk. 10 Kedd

A szent Antal kilenced utolsó keddje van. Az evangéliumban Jézus intését és biztatását hallottuk, amikor azt mondta tanítványainak: „Ti vagytok a föld sója, ... ti vagytok a világ világossága.”  A só és a világosság a mindennapjaink része és leginkább akkor tűnik fel a fontosságuk és értékük, amikor hiányoznak.

A só bár hasznos fűszer, de önmagában nem finom, nem számit csemegének. Csak akkor van értéke, ha valamit ízesít.  Ha csak a polcon maradt, vagy a sótartóban, nem használ.

A lámpa, a világítóeszköz akkor válik hasznossá, hogyha használják, hogyha valakinek világit. Egy üres szobában senkinek nem használ, ilyenkor inkább leoltjuk, hogy spóroljunk.

Érdekes, hogy a szentírási mondat nem úgy hangzik, hogy a föld sója, és a világ világossága lesztek, hanem, hogy ti vagytok. Ez nekünk is szól nem csak a tanítványoknak.

Úgy ahogy lámpának lenni egyedül-, és sóvá válni önmagában, nincs értelme, a keresztény ember sem önmagának és nem önmagában hasznos. A sóhoz és lámpához hasonlóan, mások életét kell gazdagabbá tennünk azzal, hogy vállaljuk a "lámpa" és a "só" szerepét.  Tulajdonképpen kapcsolatainkban válunk azzá, amik lehetünk: ízesítők, romlástól megóvók, világítók, melegítők.

Szent Antal ebben is példát adott. 1231-ben élete utolsó nagyböjtjében is megtartotta Páduában a nagyböjti beszédeket. Prédikációinak híre sokakat vonzott, úgy hogy a hallgatói száma néha a 30 ezret is elérte. Megtörtént, hogy a város püspöke és papjai is hallgatták a beszédét. Néha késő éjszakáig gyóntatott. Nem kímélte magát égni, világítani akart, az emberek életet ízesebbé akarta tenni. Még csak 36 éves volt, de az egészsége annyira leromlott, hogy egy közeli remeteségbe húzódott vissza, hogy itt elmélkedjen, imádkozzon. Június 13-án egy keddi napon halt meg és Páduában temették el. Temetése napján nagyon sok csodás gyógyulás történt. Hat hónappal a temetése után IX Gergely pápa Lisszabonban, a szent szülővárosában szentté avatta. Szent Antal édesanyja akkor még élt és ő is részt vett a szentté avatáson. Így láthatta, hogy a gondos keresztény nevelés, milyen szépen beérett és bőséges termést hozott.

             Mennyire fontos napjainkban is, hogy a szülők, nevelők jó példája nevelje a gyermekeket, az ifjúságot. Így sokkal nagyobba remény arra, hogy a felnövekvő gyermek az otthon tanult jósággal fog mások fele közeledni és jó emberré lesz.

            Boldog az a férj - feleség, akit házastársa jó példája ösztönöz, és így naponkint erőt kap az újrakezdéshez. Naponként vállalni tudja az élet terheit, mert van fénye, és íze az életének.

Csupán az a közösség virágzó, amelyet jó emberek példája, áldozatvállalása tesz értékessé, mert csak azok viszik tovább a keresztény élet értékeket, akik élik azt, fényt, meleget árasztanak környezetükre.

            Azonban azt is tudjuk, hogy életünk fénye elsősorban nem mi vagyunk egymásnak, nem a mi erőinkre hagyatkozunk, hanem Istenből táplálkozunk, ahogyan Páduai szent Antal is tette.

A mai napon a mi figyelműnk is irányuljon az Úr Jézus kegyelmére és erejére, hogy ízessé váljon az életünk és a tőle kapott fénnyel másoknak is világítani tudjunk.