10. évközi vasárnap

Az Ó-szövetségi választott népnek három tanítója volt. A pap, a próféta és az írástudó. Papnak születni kellett, az írástudó Isten Igéjének a tanulmányozásával lett tanító tekintély. A prófétát Isten hívta meg a szolgálatára. Illés a Kr.e IX század prófétája volt, aki Ácháb király idejében élt. A király kitűnő politikai érzékkel igyekezett megszilárdítani hatalmát. A külpolitikai kapcsolatok megerősítése érdekében feleségül vett egy pogány nőt Jezabelt, a tiruszi király lányát. Azonban ami emberi okoskodás szerint jó döntésnek tűnt, lelki és vallási értelemben megbosszulta magát. Ugyanis ezzel a házassággal nyíltan teret adott a pogány Baal kultusznak. Illés prófétának lett a feladata, hogy ez ellen harcoljon. Mivel a királyt figyelmeztette helytelen eljárására, menekülnie kellett annak haragja elől. Így jutott el Szeraptába, ahhoz az özvegyasszonyhoz, aki szállást adott neki. Az Ó-szövetségi olvasmány a menekülésnek arról a részletéről ad hírt, amikor az özvegyasszony egyetlen fia megbetegedett. Egészen sajátos lehetett az özvegyasszonynak a prófétákról alkotott képe, hisz így fakadt ki: „Mi dolgom veled, Isten embere? Csak azért jöttél, hogy emlékeztess vétkeimre, és megöld a fiamat?” Azonban az asszony kellemesen csalódott, a próféta imájára egészségesen kapta vissza a fiát. Valószínű, hogy amikor szent Lukács az evangéliumban összefoglalta a naimi ifjú esetét, akkor óhatatlanul szeme előtt lebegett az ó-szövetségi előkép is. Nagyon sok hasonlóságot, de sok lényeges különbséget is találunk a két történet között. Szent Lukács, egy helyszíni riporterhez hasonlóan nagy élénkséggel számolt be a történtekről „Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság.”  Az özvegy egyetlen fiát temette. „Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és a halott fiút feltámasztva, vissza adta őt anyjának.” Jézus próféta módjára, Isten irgalmasságát közvetítette az özvegyasszony fele. Azonban igazolt módon több és nagyobb, mint a próféták, hisz ő az élet Uraként képes volt a halott ifjút is feltámasztani. Ez már előre jelezte saját halálát és feltámadását is, ami több volt, mint a földi életbe való visszatérés.

A mai vasárnap Jézus velünk akar találkozni. Szembe jön velünk, hogy életünk különféle helyzeteiben rá találjunk. Mind az örömeink, mind a szomorúságaink érdeklik, mindent eléje tárhatunk. Hozzánk is így szól, mint a naimi ifjúhoz: „mondom neked kelj fel!”

A szent leckében maga szent Pál apostol számol be arról, hogy az Úr Jézussal való találkozás után az életében milyen csodálatos változás történt. Arról biztosította hallgatóságát, hogy az általa hirdetett tanítás, evangélium, nem emberektől való. Ahogy maga mondja: „hiszen nem embertől kaptam, vagy tanultam, hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából.”

Ma is szűkség van a tanúságtételre, arra hogy a Jézussal való találkozásból új erőt merítsünk. Ma rajtunk fordul meg, hogy a kívülállók milyennek látják a kereszténységet. Tőlünk is függ, hogy a körülöttünk élők, családtagjaink milyen képet nyernek a keresztény életről. Életpéldánkkal és szavainkkal bátorítanunk kell egymást és másokat, segítenünk kell, hogy kölcsönösen előbbre jussunk a vallásos életben. Merítsünk a Jézus által felkínált kegyelemből, hogy betölthessük azt a prófétai küldetést, amelyet Isten bízott ránk.