Húsvét 6. vasárnap B év

            Mindennapi életünk folyamán sok problémába ütközünk, sok kihívással találkozunk, amelyek megoldásra várnak. Mindezek mellett nem mehetünk el  nem tehetünk úgy, mintha nem is léteznének. Ilyenkor szeretnénk, ha jól és helyesen oldanánk meg ezeket, ha jó gyümölcsök születnének belőle. Éppen ezért segítségre van szükségünk, hisz önmagunk erejéből nagyon gyengéknek bizonyulunk, saját emberi megoldásaink nem mindig vezetnek jó eredményre.

            Húsvét 6. vasárnapjának evangéliumában az Úr Jézus támaszt és megoldásokat ajánl fel nekünk, hogy keresztényi életünk gyümölcsöző legyen. Így szól hozzánk: „amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket.” Ezekből a szavakból kiérezzük Jézus irántunk való aggódását. Azzal a szeretettel szeret bennünket, amilyen szeretetben neki részen van az Atyánál. Egyben figyelmeztetést is kapunk: „ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben.” Nem elég csak szóval hangoztatnunk azt, hogy mi keresztények vagyunk, hogy Istenhez tartozunk. A gyakorlati élet bizonyítja be, hogy mennyire vesszük komolyan Isten parancsait, útmutatásait. Ez igazolja Jézus szerint is, hogy barátnak, vagy szolgának bizonyulunk Isten országában.

            A mai első olvasmány szent Péter apostol tapasztalata alapján, épp ezekről a maradandó, húsvéti gyümölcsökről számol be. Szent Péter  feladata lett, hogy megkeresztelje az első pogány családot, Kornéliuszt egész háza népével. Isten indítására ment Cezáreába, és ott meglepődve kellett tudomásul vennie, hogy ez a pogány százados ugyanolyan kegyelmi adományokban részesült, mint a zsidókból lett keresztények. „Még beszélt, amikor a Szentlélek leszállt mindenkire.” Ha szent Péter csupán emberi eszére hallgat, és nem figyel Isten jeleire, nem keresztelte volna meg azokat, akik éppen úgy megkapták a Szentlelket, mint ő. Azonban munkatársnak bizonyult Istennek ebben a meglepő újításában, és így Kornéliusz és családja részesült a keresztségben. Testvéreivé fogadta azokat, akik az Úr barátaivá lettek.

            A Szentlecke a gyakorlati keresztény életre ad útravalót, és meghatározza, hogy milyennek kell lennie mindennapi magatartásunknak. „ Testvéreim szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van.” Vagyis egy alapmagatartásról van szó, amely Istenből táplálkozik és a felebarát javára van. Olyan kell, hogy legyen a szeretetünk amilyen Istené, amely megújítja az egyéni életeket és a közösség javára van.

            Mindenben az építő szeretet kell, hogy vezessen, és az a tudat, hogy nem mi választottuk valójában az Istent, a keresztény élethívatást, hanem Isten választott bennünket, és arra rendelt, hogy Isten országa számára maradandó gyümölcsöt teremjünk. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek, és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt.”

Amikor a szentatya, XVI Benedek pápa meglátogatta a Szentföldet helyszíni tudósítók beszámoltak arról, hogy milyen nagy szeretettel fogadták őt. Pedig lehetetlen minden elvárásnak eleget tenni, annyira sok-, és elmélyült konfliktus szabdalja szét ezeket a területeket, a szentatya mégis elvállalta ezt a keresztet. A hírek arról szóltak, hogy a názáreti szentmisén voltak a legtöbben. Egyik tudósító elmondta, hogy mennyire ünnepélyes és felszabadult volt a hangulat. A pápa közelében foglalt helyet és azt mondta, hogy a szentatya is nagyon sokat mosolygott.

Az Úr Jézus tanítása alapján, ilyen és hasonló példák hatására nekünk is meg kell vizsgálnunk, hogy milyen gyümölcsöket terem az életünk. Ismerjük fel annak a nagy lehetőségét, hogy Jézus barátai lehetünk, és cselekedjünk annak érdekében, hogy az általa  felkínált kegyelmi eszközök erős, gyümölcstermő fává izmosítsanak bennünket.