Húsvét   VI vasárnapja

Megszoktuk, hogy Jézus beszédei rövidek, tömörek és közérthetőek.

Jézus búcsúbeszéde azonban kivételt képez. János evangéliumában találjuk, s már néhány vasárnapja ezt olvassuk. A mai rész is innen van. Jézus az utolsó vacsorán, keresztre feszítése előtt elbúcsúzik az apostoloktól – fontos pillanatok ezek, bőséges tanítással.

            „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat.”

A szabadsághoz szokott ember nehezen engedelmeskedik parancsoknak, nagyon fontosnak tartja, hogy szabadon mozoghasson, tevékenykedhessen. Úgy látja, hogy az engedelmesség gúzsba köti. Van ebben igazság, azonban Jézus nem akarja gúzsba kötni az életünket, hanem egy más fajta szabadságra hiv.

Segítséget is ígér: „Kérni fogom az Atyát és ő más Vigasztalót küld nektek, az Igazság lelkét, aki örökre veletek marad.”

Épp erről szól az első olvasmány, hogy az első keresztények miként kapták meg a keresztény élet teljességét, a Vigasztalót, vagyis a Szentlelket.

Fülöp Szamariában hirdette Krisztust. A nép a csodás történések következtében hinni kezdett: „nagy öröm lett abban a városban.” Azonban akkor lett teljes az örömük, amikor Péter és János meglátogatták őket és imádsággal, kézrátétellel az itt lakók is megkapták a Szentlelket. Ezzel teljesedett be a keresztény életük.

Ez a mi utunk is. A keresztségben és a bérmálásban mi is megkaptuk a Szentlelket. Jézus felhívása nekünk is szól: „Ha szerettek tartsátok meg parancsaimat.”

A második olvasmány ezzel kapcsolatban gyakorlati tanácsokkal szolgál:

„Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjatok, mi az alapja reményeteknek.”

Vagyis olyan kell, hogy legyen az életünk, hogy pozitív kérdéseket ébresszen másokban. A keresztény élet nem lehet annyira rejtett, és a világba bele simuló, hogy senki ne vegye észre. Nem is logikátlan, hogy ne lehessen magyarázatokat adni a keresztény életformára. Szent Péter apostol nem arról beszél, hogy mindenkitől elfogadásban lesz részünk. Sőt inkább arról szól, hogy lesznek, akik ellenségesen fognak viselkedni velünk szemben. Azonban nekünk: „szelíden, tiszteletteljesen és jó lelkiismerettel kell válaszolnunk.”

Arra azonban figyelmeztet, hogy inkább jótetteinkért szenvedjünk, mintsem bűneink következményeként.

Krisztus bennünket is Istenhez akar vezetni, hogy Lélek szerinti legyen az életünk, ezt kell elősegítenünk a keresztény élet cselekedeteivel, hogy valóban Krisztusi-, vagyis keresztényhez méltó legyen az életünk.