Húsvét 3 vasárnapja

A húsvéti idő evangéliumi részletei a feltámadott Krisztussal való találkozásról szólnak.

Elbeszélik nekünk, hogy miként jelent meg Jézus az apostoloknak, Mária Magdolnának, az emmauszi tanítványoknak. Ugyanakkor a feltámadottat jelek kísérik.

Jézus feltámadásáról az első és meghatározó élmény az üres sír volt. Az Emmausz fele tartó tanítványok is erre hivatkoztak, amikor Jézus útközben hozzájuk csatlakozott. „..Néhány hozzánk tartozó asszony megzavart bennünket. Hajnalban a sírnál voltak, de nem találták ott a holttestét. Azzal a hírrel tértek vissza, hogy angyalok jelentek meg nekik, akik azt állították, hogy él. Közülünk néhányan el is mentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogyan az asszonyok mondták, ôt magát azonban nem látták.” Az első húsvéti “esemény” tehát tulajdonképpen egy látható jel: az üres sír. Ez előbb volt mint a feltámadott Úrral való találkozást.  Olyan élmény, amely megdöbbent, sőt első pillanatra zavart is támaszt (Mária Magdolna: “nem tudni, hová tették”), de elgondolkoztat, túlmutat önmagán, kutatásra és keresésre ösztönöz. Az üres sír olyan jel, amely hitet követel. S ez a hit valójában húsvét lényegéhez tartozik. Mindent megértet. Visszafelé is, a történések rendjében is: “Eddig Ugyanis nem értették az Írást”. Az emauszi tanítványok a kenyér megtörésének jelére egyszerre felismerték Jézust – és lángolni kezdett a szívük.

Nekünk, mai keresztényeknek talán még fontosabbak a jelek, mint az apostoloknak, a tanítványoknak, akik közvetlen látványban, jelenésben és látomásban is megélték a feltámadás igazságát. A jelek megértéséhez azonban érzék kell. Odaadás és készség. Főleg pedig figyelem, hol és hogyan akar hozzánk szólni az Isten. A hitben való találkozáshoz az emberi gyöngeség és bizonytalanság pillanataiban is ragaszkodó lelkület szükséges. Jelek nélkül nem élhetünk a mindennapok világában sem. Mindenütt, az utcán és az utakon, lépten-nyomon jelekkel, jelzésekkel találkozunk, amelyek mind közölni akarnak valamit. Keresztény életünk pedig tele van hitre késztető jelekkel. A szentségek jelei, különösen a kenyér és a bor, az egyház jele, a szeretet közösségében élők cselekedetei mind arra mutatnak, aki jelen van, a k i  él   a jelek mögött. Keresztény életünk egészében véve húsvéti jel a világ számára: Krisztust jelzi, Őt, aki nem halt meg örökre, hanem feltámadt, és mi általa és benne élünk. Az igazi keresztény élet mindig Krisztusra mutat, a Föltámadottra, akinek nyomdokaiba lépve járunk a megváltás és a szeretet útján, akiért, és akiben mindig fellángol a szívűnk.