Nagyböjt 3. hete Kedd

 

 

Az evangéliumi rész a megbocsátás lelkületéről és annak mércéjéről szól.

            Szent Péter különös, de nagyon gyakorlatias kérdéssel fordult Jézushoz:

„Uram, ha testvérem vétkezik ellenem, hányszor kell megbocsátanom neki?”

Úgy látszik, Jézus közvetlen közelében azt márt megtanulta, hogy, irgalmasnak kell lennie, de még nagyon emberi módon a megbocsátás felső határát keresi. Mintha csak egy tartalékról lenne szó. És netán, ha a tartalék kifogy, akkor már csak azt mondhatnánk, sajnálom, de a megbocsátás tartalékom kifogyott. Már nincs több raktáron, így nem bocsáthatok meg neked. Szent Péter úgy gondolta, hogy nagylelkű azzal, hogy akár hétszer is kész megbocsátani. A hetes szám ugyanis a tökéletességet jelképezte. Jézus a válaszában, meglepő dolgot mond, nem hétszer, hanem számtalanszor, hetvenszer hétszer is meg kell bocsátanunk. Annyiszor, ahányszor erre szükség van.

Mondanivalója alátámasztására Jézus példabeszédet mondott a szívtelen szolgáról.

A szolgának minden adósságát elengedte az Ura. Azonban ő a maga részéről már nem volt olyan nagylelkű szolgatársával. Pedig az jelentéktelenebb összeggel tartozott neki, mint ő az urának.

A válasz, amit Jézus szent Péternek adott, valamint a példabeszéd tanulsága el kell, hogy gondolkodtasson bennünket.

            Isten irántunk való irgalmas jósága, hasonló lelkületet kell, hogy eredményezzen. Ez kell, hogy az alapja legyen a mi irgalmasságunknak, a mi megbocsátó lelkületünknek is. Isten nem méricskél, nem számítgat, hanem nagylelkűen megbocsát. Így mi se tehetünk másképp. Nem lenne jogos, hogy amíg Isten a tartozásunkat elengedi, addig számon tartsuk, hogy mások mi mindennel tartoznak velünk szemben, pedig a bocsánatunkat kérik.

            Hogyha mégis az tapasztaljuk, hogy az irgalmas lelkület nagyobb erőfeszítésbe kerül, tudatosítanunk kell, hogy arra van szükség, hogy mi magunk megtapasztaljuk és tudatosítsuk Isten irgalmas jóságát. A nagyböjti idő erre nagyon jó alkalom.

Dániel imája, amelyet az első olvasmányban olvastunk szép példája a bocsánatért esdeklő lelkületnek: „Fogadd el megtört szívünket és megalázott lelkünket… Fogadd kedvesen, hiszen akik benned bíznak, meg nem szégyenülnek. És most teljes szívünkből követünk téged, félve tisztelünk és keressük arcodat.”

            A megtapasztalt irgalomból, az Istentől kapott bocsánat kegyelméből bőven meríthetünk erőt ahhoz, hogy mi is megbocsátóak legyünk.