Nagyböjt II. vasárnapjának olvasmányai három
olyan eseményt állítanak szemünk elé, amelyek hegyen játszódtak le.
Az Ó-szövetségi olvasmányban
Ábrahám felmegy a Mória
hegyére, hogy feláldozza egyetlen fiát, Izsákot. Mi már ismerjük a történet
végét. Tudjuk, hogy Isten nem kért emberáldozatot, de Ábrahámnak végig kellett
élnie az egész szomorú történetet, amelyben bizonyította, hogy bármilyen és
bármekkora áldozatra kész Istenért.
Az evangélium színhelye a hagyomány szerint a
Tábor hegye, amely kúp alakjával uralja az Ezdrelon síkságot. Az evangéliumi
leírásban ezt olvassuk: „Jézus maga
mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre.
Ott színében elváltozott előttük.”
A három apostolnak a Tábor
hegyén lenyűgöző, örömteli élményben
volt része. Megtapasztalták, hogy Jézus emberi személyén keresztül lenyűgöző
fényességben sütött át az istensége, miközben az Ó-szövetség két nagy alakjával
Illéssel és Mózessel beszélt. A tapasztalat hatására
átértékelődött az apostolok
hite, Jézushoz fűződő viszonya, amely a feltámadás után lett a nyilvánvaló.
Érdekes módon a hegyről
lejövet, Jézus megtiltotta az
apostoloknak, hogy beszéljenek erről az élményről. Nyilván csak addig az időig
szólt a tiltás, amíg „az emberfia halottaiból fel nem támadt.” A
feltámadás eseménye előtt nem volt mihez viszonyítani ezt a rendkívüli élményt.
Miután Jézus feltámadt halottaiból az apostolok erről is szólhattak, sőt
küldetést kaptak, hogy hirdessék mindazt, ami Vele kapcsolatos.
Ezért írhatott szent Pál
apostol a Rómaikhoz irt levelében a harmadik hegyről, a
Golgotáról, ahol Isten,
irántunk való szeretetből „tulajdon
Fiát sem kímélte, hanem odaadta értünk…”
Itt összefonódott és lelki
háttérként ott áll Ábrahám áldozata és az apostolok Táborhegyi élménye.
Számunkra pedig tanulságul szolgál,
segítve a vallásos életben való haladásunkat.
Nekünk is kell, hogy legyen „Tábor
hegyünk” ahol átértékelődik és mélyül a hitünk, és az Úrhoz fűződő
kapcsolatunk. Gyakran ilyen „Tábor hegy”-ként kínálja fel magát
a mindennapok tapasztalata,
valamilyen rendkívüli élmény, vagy egy –egy kegyelmi időszak, mint például most
a nagyböjti szentidő.
Segít, hogyha
konkrét feladatokat tűzünk
magunk elé, és kitartóan fáradozunk azok megvalósításán. Fontos, hogy
gyakorlatiasak, és kivitelezhetők legyenek ezek a jó feltételek.
Például elhatározásunk lehet, hogy a hét
folyamán, amikor erre alkalmunk nyílik,
a család egyűt vesz részt a
keresztúton, vagy egy szentmisén. Választhatunk egy
közös estét, amikor a család
tagjai együtt imádkoznak, beszélgetnek a keresztény életről, vallásos témákról.
Kitűzhetjük
jó feltételként, hogy gyakrabban olvassuk a Szentírást, vagy éppen folytatjuk
egy rég elkezdett és abbahagyott vallásos-lelki könyv olvasását.
Nagyböjti önmegtagadásunkat kiegészíthetjük
azzal, hogy egy ismerős rászorulót
támogatunk.
A nagyböjt jó alkalom arra, hogy
felülvizsgáljuk
kapcsolatainkat, a dolgokhoz való viszonyulásunkat. Lehet, hogy épp a
kötelességünk teljesítésénél
akad javítani valónk, úgy hogy több lélekkel, lelkesedéssel teljesítsük a ránk
háruló feladatokat.
A mindennapokban
ezernyi lehetőség kínálkozik,
csak meg kell találnunk, amit nekünk kell megtennünk.
Arra mindenképp szükségünk van, hogy a nagyböjt
kimozdítson megszokottságunkból, és egy
buzgóbb, vallásos élet reményében
elinduljunk Húsvét ünnepe felé.