Első szombat Január 2016

 

A tegnap megkezdett naptári év, valamint az irgalmasság szent évének első Mária köszöntőjére gyűltünk össze. Eltelt egy év, amely itt a kegytemplomban szintén szent év volt, sok szép kegyelmi eseménnyel. Előttünk egy új esztendő, amely sok lelki ajándékot ígér.  Új tervek születnek, vágyak fogalmazódnak meg, és remélhetőleg a törekvésünk is megújul. Éppen ezért fontos, hogy elsősorban Isten oltalmába ajánljuk magunkat, hozzátartozóinkat, azokat, akiket ránk bízott a gondviselés.  Azért  jöttünk el ide Csíksomlyóra a kegyhelyre, vagy a Mária rádió segítségével kapcsolódunk bele, hogy a Szűzanya közbenjáró imáját kérjük.  A boldogságos Szűzanya példájából akarjuk megtanulni, hogy a legfontosabbra fordítsuk a figyelműnket.

Ferenc pápa, amikor meghirdette az irgalmasság szent évét hangsúlyozta, hogy azért szentel külön jubileumi évet az irgalmasságnak, mert az Egyháznak ma az a feladata, hogy erőteljesebben mutassa meg Isten jelenlétének és közelségének jeleit. A boldogságos Szűzanya életútja, erőteljesen mutat rá Isten jelenlétére és közelségére. Ebben akar nekünk is segítségünkre lenni.

          Az irgalmasság szent évében, a keresztény élet zarándokútja mindenki számára felkínált lehetőség. Ezen a zarándokúton az Istennel való kapcsolatunk az útravaló, amelyet Anyaszentegyházunk csomagol fel nekünk. Legyünk nyitottak erre. Használjuk ki azokat a felkínált lehetőségeket, amelyben ez elmélyülhet.

Arra buzdít Ferenc pápa, hogy nyissuk meg szívünket, ne maradjunk közömbösek, vegyük észre a szükséget szenvedőket. Az év minden napján viseljük testvéreink nehézségeit és gyöngeségeit. Fedezzük fel az irgalmasság testi cselekedeteit: jóllakatni az éhezőket, megitatni a szomjazókat, felöltöztetni a ruhátlanokat, befogadni a jövevényeket, ápolni a betegeket, meglátogatni a rabokat, eltemetni a halottakat.

        A szent évhez búcsúnyerés is kapcsolódik, amelyben a bűneinkért járó büntetések elengedését nyerhetjük el. Advent harmadik vasárnapján az érsek úr megnyitotta az irgalmasság kapuját. Mindazok, akik elzarándokolnak ide Csíksomlyóra és az Irgalmasság Kapuján áthaladva lépnek be ide a szent helyre, szentgyónást végeznek és szentáldozáshoz járulnak és a Szentatya szándékára elimádkozzák a Miatyánkot és Üdvözlégyet, naponta egyszer teljes búcsúban részesülhetnek. Ne feledjünk el imádkozni ebben a szentmisében is azokért a gyóntató papokért, akik órákat ülnek a gyóntató székben, hogy számunkra lehetővé tegyék a kiengesztelődést Istennel és egymással.

Ebben az elkezdett szent évben hozzunk el egy családtagodat, egy rokont, vagy ismerőst ide a kegyhelyre, hogy ő is tapasztalja meg azt a lelki kegyelmi bőséget, amelyet remélhetőleg mi már megtapasztaltunk. Hogyha másként nem tehetnénk, legalább imában-, és felajánlásban hozzuk el azt, akiről tudjuk, hogy erre szűksége van.

Jó látni, hogy sokan ki is használják a lehetőséget, nem csak első szombaton. Egyszerű hétköznapokon is látjuk, hogy házaspárok, családok lépik át közösen az irgalmasság kapuját. Milyen nagy erő van egy ilyen aprónak tűnő cselekedetben.

          Az előttünk álló év minden napjára kérjük Isten áldását, helyezzük magunkat-, és szeretteinket a Boldogságos Szűzanya oltalmába. Ne feledjük el, hogy a naponként megújított kapcsolat az Úr Jézussal magában hordja annak a kegyelmi ajándékát és lehetőségét, hogy önmagunkkal és másokkal is rendezett és harmonikus kapcsolatba legyünk. Ápoljuk magunkban az irgalmasság lelkületét, hogy ez a meghirdetett szent év a mi életünkben is jó gyümölcsöket teremjen.